Történetünk Hogyan indult, milyen problémákkal foglalkozik, kiket támogat, és hogyan fejlődött ez a civil szervezet? A Talentum Alapítvány 1993-ban létesült 28 alapító tagjának, főként tanárok, pedagógusok, művészek és pszichológusok kezdeményezésére azzal a céllal, hogy speciális szolgáltatásokat nyújtson a jó értelmi képességű gyermekek és fiatalok számára, hogy felkarolja a tehetséges és különleges képességekkel megáldott gyermekeket. Tevékenységének első éveiben az alapítvány általános képességfejlesztő foglalkozásokat tartott óvodás és iskolás gyermekek számára, pl. rajz, zene, matematika-logika, színjátszó kör stb., modern, gyermekközpontú pedagógiai módszereket alkalmazva. A tanfolyamokat neves, a közösségben elismert tanárok, pedagógusok, képzőművészek, zeneművészek és színművészek tartották. Később felmerült a tevékenységek körének kiszélesítésére irányuló igény. A társadalom szükségleteit figyelembe véve 1999-ben elkezdtük sokrétűbbé tenni szolgáltatásainkat. Figyelmünk azokra a gyerekekre irányult, akik jó értelmi képességekkel rendelkeznek, de hátrányos helyzetű családokból származnak. Az ezzel a kategóriával kapcsolatos szakmai tapasztalataink arra a felismerésre juttattak, hogy szakszerű segítség nélkül sokan közülük elvesznek, és nincs esélyük velük született képességeik kibontakoztatására. A Szülők és Gyermekek Tanácsadó és Segélyközpontja 1999-ben, tíz nehéz helyzetben lévő gyermek támogatásával kezdte el tevékenységét. 2005 óta akkreditált szociális szolgáltatásként működik, kapacitása 30 gyermek támogatására bővült, az igénylő gyermekek és családok száma pedig évről évre növekszik. A támogatottak körét is kibővítettük: 2006 óta a Maros megyei különleges gyermekvédelmi rendszerben élő kiskorúakkal is foglalkozunk. 2009 óta akkreditált szociális szolgáltatásként működik az Önálló Életvezetési Készségeket Fejlesztő Nappali Foglalkoztató Központunk, amely a Maros megyei gyermekotthonokban élő kiskorúak és fiatalok, valamint olyan fokozottan veszélyeztetett gyermekek számára nyújt szolgáltatásokat, akiknek a családja nem teszi lehetővé, hogy az önálló életvitelre megfelelően felkészülhessenek. Az alapítvány szolgáltatásai • A tehetséges gyermekek különleges képességeit fejlesztő kreatív foglalkozások • Szülők és Gyermekek Tanácsadó és Segélyközpontja • Önálló Életvezetési Készségeket Fejlesztő Nappali Foglalkoztató Központ